Nem jelenik meg a hírlevél? Kattintson ide!
HEADER

Magyar családszervezetek a békéért
Nyilatkozat

A magyar édesanyák és édesapák, a magyar családok, magyar fiatalok mélyen átérzik a háború sújtotta Ukrajnában élő emberek szenvedését. Mi, e nyilatkozat aláírói továbbra is a béke, azaz a családok és az élet oldalán állunk és támogatjuk azon ukrajnai embereket, családjaikat, akiknek életét alapjaiban rengette meg a háború.

A családszervezetek elismerésüket fejezik ki a magyar egyházak, a civil szervezetek, az önkéntesek és a kormányzat páratlan összefogása, jól koordinált együttműködése kapcsán, mellyel az elmúlt hónap során több mint 500.000 háborús menekültnek – köztük időseknek, nőknek és gyerekeknek – tudtunk közösen életmentő segítséget nyújtani.

Arra bíztatunk minden magyar embert, hogy lehetőségeihez mérten továbbra is áldozatosan segítse a bajbajutottakat. A magyar családszervezetek sürgetik a háború mihamarabbi, tárgyalásos úton való befejezését, a magyarországi közéleti szereplőket pedig felelősségteljes megszólalásokra kérik ebben a válságos helyzetben, hogy elkerülhető legyen
minden család rémálma: a háború kiszélesedése.

A gyermekeink, fiataljaink, családjaink biztonsága mindennél fontosabb. A jövő generációi iránt érzett felelősségünk a béke pártjára állít minket.
Arra kérünk mindenkit, hogy április 3-án vegyen részt az országgyűlési választáson és szavazzon a békére, a biztonságos jövőre.

Az öt szervezet (Fiatal Családosok Klubja, Három Királyfi Három Királylány Mozgalom, Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Szent István Intézet) közös nyilatkozatához
további szerveztek is csatlakoztak:

Apa Akadémia
Civilút Alapítvány
Családképző Fórum Egyesület
ERGO Európai Regionális Szervezet
igyiroken.hu blog
Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége
Magyar Női Unió
Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége
Média a Családért Alapítvány
Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület
Ringató Alapítvány
Védőnőkért, új szülők- és újszülöttekért Alapítvány

Budapest, 2022. március 28.

Letölthető nyilatkozat

Pályázati felhívás
Családi Erzsébet-táborban
való részvételre


Az Erzsébet-táborok szervezője és 
lebonyolítója, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány idén a családi hétvégék programsorozatra májustól szeptemberig, összesen 10 alkalommal várja a családokat a Zánkai Erzsébet-táborba. A hétvégék péntek 14:00-tól vasárnap 10:00 óráig tartanak, 2 éjszaka/3 nap.
A NOE családjai az előző három turnus mellett a mostani felhívásban szereplő időpontokban kaptak lehetőséget, ezekre az alkalmakra lehet még jelentkezni.

Részvételi biztosíték 1.000.- Ft/fő, melyet csak a pályázatban nyertes családoknak kell majd a megadott számlaszámra utalni. 

Az oda-vissza utazás önköltséges!!!

A felhívásban szereplő űrlapon való jelentkezési határidő:
2022. 04. 10. vasárnap éjfél Felhívás és jelentkezés

Életmese
Pályázati felhívás

Minden család őriz családi történeteket. Kérjük írja le, és küldje el a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesületének pályázatára!

Beküldési határidő: 2022. február 01. – 2022. április 25.
Eredményhirdetés: 2022. május 15.
Díjkiosztó ünnepség: 2022. június

A pályaműveket max. 20 oldal tejedelemben, kizárólag .doc vagy .rtf formátumban, elektronikusan az eletmese2022@gmail.com 
e-mail címre várjuk, a kitöltött pályázati adatlappal együtt. További információk Életmese Pályázati felhívás 2022. Pályázati adatlap

Önkénteseket várunk BOK családbarát gyereksarokba

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) a családszervezetekkel összefogva önkéntes gyermekfelügyelők jelentkezését várja a BOK Csarnokban kialakított humanitárius tranzitpont GYEREKSAROK és BABA – MAMA részére, ahol az Ukrajnából menekülő gyerekeket és édesanyákat fogadják a játszósarokban, valamint a szoptatós és pelenkázó szobában. Jelentkezem önkéntesnek

Kedvezmények

A március a NOE-ban az esküvők hónapja volt, hiszen két hétvégén két gyönyörű helyszínen szerveztünk nagycsaládos esküvőt fiatal jegyespárjaink számára. Ennek tükrében ajánjuk figyelmetekbe az esküvőkkel kapcsolatos kedvezményeinket.
NOE tagként igénybevételükhöz használjátok érvényes,
2022-es matricával ellátott 
NOE kártyátokat.
Egy nagycsaládban idővel sok esküvő várható, hiszen gyermekeink, majd unokáink életében is elérkezik az idő, amikor  a családalapítás körüli teendőkkel lesznek elfoglalva.
Kérünk Benneteket, amennyiben ismertek  olyan szolgáltatót, akit szívesen, jó szívvel ajánlanátok,
- lehet az esküvői szalon, esküvő helyszín, fodrász, sminkes, fotós, esküvőszervező, zenekar -
és amely a NOE családoknak szívesen adna kedvezményt, hívjátok fel a figyelmét, hogy honlapunkon keresztül egy egyszerű űrlap kitöltésével jelezheti felénk szándékát. 
NOE a nagycsaládosoknak nyújtott kedvezmények bővítése céljából szerződést köt minden olyan kedvezményt nyújtó partnerrel, akiknek a tevékenységi köre nem sérti a NOE célkitűzéseit és mindenkor hatályos alapszabályát.

Kedvezményt kínálok: https://noe.hu/kedvezmenyt-kinalok/

Bővebben
Ezt a levelet azért küldtük Önnek, mert na_de@freemail.hu címe szerepel hírlevél listánkon.
Adószám: 19024471-1-41 | Bankszámlaszám: 11705008-20477639